Áraink

Ismerje meg árképzésünket

Mint bevezetőnkben már említettem megálmodott filmjét nem mindegy, hogy milyen minőségben valósítják meg Önnek. Márpedig ha az elkészült film nem minden szempontból kifogástalan, közel sem fogja hozni azt a nézettséget, ismertséget amit elvár tőle.
Ilyen esetben hiába volt "olcsó" a film elkészítése, ha nem teljesíti a hozzá fűzött reményeket.

Igazság szerint egy film elkészítési költségének korrekt meghatározásához szükség van egy forgatókönyvre, mely ismeretében már tudunk kalkulálni forgatási (pl. esetleges helyszínbérlés, utazás, stb.), technikai (a szükséges forgatási technika megteremtése), személyzeti (stáb + szereplők), utómunka költségeket.

Még az animált  sablonokkal (emiatt rendkívül kedvező költséggel) készülő reklámfilmek esetén is a kezdő lépés a legmegfelelőbb és
a legtestreszabhatóbb animáció kiválasztása, ami tulajdonképpen  ebben az esetben a forgatókönyvet helyettesíti.

Mivel minden film egyedei és személyre szabott, emiatt mindegyiknek egyedi ára is van.

Ennek ellenére segítséget próbálunk adni Önnek egy megalapozott döntéshez és jobbra felsoroljuk, hogy az egyes szolgáltatásainknak hozzávetőleg mekkora az induló költsége,

A legkorrektebb árak kialakításához nyitottak vagyunk arra is, hogy költségkerete ismeretében egyedi ajánlatot adjunk Önnek. Ilyenkor igyekszünk teljesen személyre szabottan a leghatékonyabb megoldást kínálni a film elkészítésére.

Speciális sablonokkal készített reklámfilmek

KIHAGYHATATLAN AJÁNLATUNK!

Bárki számára elérhető áron kínált filmkészítési szolgáltatásunk.
Speciálisan animált, modern, dinamikus sablonok használatával, valamint  Ön
(akár már meglévő) fotóival és videóival felépített reklámfilmek rendkívül jó ár-érték aránnyal.
20-30 mp-es reklámfilmek (jogtiszta zenével) már 39.000,- Ft + ÁFÁ-tól.

Forgatókönyv alapján készített reklámfilmek, videó klipek

Gyakorlati tapasztalataink alapján ahhoz, hogy ebben a szolgáltatási körben megfelelő minőségű film készüljön (forgatókönyv, forgatási feltételek, forgatás, stáb+szereplők, posztprodukció)  
kb. 150.000,- Ft + ÁFA indulási költséggel lehet számolni.

Online oktatófilmek készítése termékekhez, szolgáltatásokhoz 

Forgatás az Ön által biztosított helyszínen, vagy saját zöld hátteres stúdiónkban (a rögzítési idő és a kész film hosszához mérten változik)  kb. 50.000,- Ft + ÁFA induló ártól.

3D animációs reklámfilmek

Élethű 3D termék modell létrehozásával, forgatókönyv alapján készülő animációk, jogtiszta aláfestő zenével kb. 5.000,- Ft + ÁFA/másodperc.
Egy átlag 10 másodperces animáció így nagyságrendileg 50.000,- Ft + ÁFA-ba kerül. 

Post production

Kapott, nyers videó anyag professzionális vágása, fényelése (color grading), feliratozás, mentése: 7.000,- Ft + ÁFA óradíjjal történik.

minőség és megbízhatóság

Megtaláljuk a megfelelő megoldást.